A Falusi Nők Világnapja!

Az egyik nap csörgött a telefonom és egy szokatlan feladatra kértek fel.

Írjam le gondolataimat a falusi nők világnapja apropójából.

Első dolgom volt megnézni a világhálón, hogy van-e ilyen világnap?

Válaszolok is a kérdésemre, igen van.  Először is 1996-ban tűnt fel ehhez hasonló kifejezés, amelyet a genfi egyezmény kezdeményezett, azonban kimondottan az első „Falusi Nők Világnapja” 2008. október 15-én volt.

 

A Falusi Nők Világnapja nemzetközi, a nem városban élő nők az összes földrészen nagy számban jelen vannak, életük nem könnyű, munkájuk csak a „sírban” ér véget. A valósághoz tartozik az is, hogy mi falusi nők is nők vagyunk, épp úgy mint a városiak. Szeretünk szépen, csinosan az aktuális divat szerint felöltözni, arcunkhoz, önmagunkhoz megfelelő frizurát, sminket viselni, munkahelyet, egzisztenciát teremteni.

Mégis különbözünk a városi nőktől, mégpedig abban, hogy számukra elsősorban a karrierépítés kerül előtérbe. Emiatt is választanak egy nagyobb várost, ahol számtalan lehetőség megtalálható. A falusi nők a férjüket követve letelepednek és a családalapítás, családfenntartás, megtartás az elsődleges cél. A falusi nők életének legfontosabb feladata a család, úgy mint anya, apa, gyerekek, nagyszülők, rokonok. A társadalmi közösségünk legkisebb, legösszetartóbb egységét jelenti a család.  A család az alapkő, amiből építkezni tud és a legbiztonságosabb alapot jelenti egy nő számára, ami nélkül minden összedől. Mind ez a feladat a falusi nőnek természetes és az örök életét jelenti.

 

Ezzel az írásommal azonban nem csupán a falusi nőket, hanem minden falusi embert dicsérni szeretnék. Úgy vélem, hogy ez az életforma, vagy épp a díszkertes vidéki létezés tényleg dicséretet érdemel. Hiszen falun mindig nehezebb boldogulni, nehezebb hűnek maradni a szülőhelyünkhöz.

Gondoljunk csak bele! Városon minden karnyújtásnyira van: iskolák, könyvtár, múzeumok, művészeti iskolák, nyelviskolák, mozi, bevásárlóközpontok, színház, trendi munkahelyek… Számtalan olyasmi, amit a falusi szülő is szívesen megadna a gyermekének. Gyorsan megerősítem, hogy igyekszik is, ám közben komoly logisztikai kihívásokkal néz szembe, ahogyan anno jómagam is.

A szülőnek pedig el kell döntenie, be tudja-e szuszakolni a munka és a háztartási teendők közé még azt, hogy hetente kétszer órákat várjon csemetéire, miközben azok zongorázni, rajzolni tanulnak, vagy bokszolnak valamelyik sportközpontban. Vagy éppen: ad-e ez valami többletet az életükhez, esetleg elég lesz csemetéi boldogulásához, ha mezítláb futkározhatnak a kertes ház udvarának gyepén?

 

Én személy szerint – a sok nehézség ellenére is – hiszem azt, hogy a plusz erőfeszítések csak rugalmasabbá és erősebbé tesznek.  Megéri kitartani, hiszen mi lenne a világból, ha nem lennénk mi, falusiak? Mi lenne, ha eltűnne a világból a falusi idill?

Nagyné Eleonóra
polgármester