Fény, élet, szerelem, varázslat – Szent Iván Éjszakáján bármit szabad
Az eperszezon jelzi elsőként, hogy a tavasz lomha járású, szeszélyesen zilált napjainak végérvényesen vége, s lassan, de biztosan megérkezik a nyár. A júniusi rekkenő hőség felszabadítja a megfáradt lelkeket a mindennapok béklyóiból, a nap ereje és fénye új erővel tölt el. A vakáció, melynek önfeledt báját bár igazán csak gyerekként tapasztalhatjuk meg, de míg élünk emlékszünk rá, egyre belekúszik a szívünkbe, majd onnan néhány nap alatt elárasztja az egész testünket és elménket. A hónap derekára már úgy érezhetjük: nem is volt tél sosem. Szent Iván Éjszakájára már körbekígyózott bennünk a nyár és így lesz az élet, a szerelem, a varázslat ünnepe, a Föld bőségének, szépségének és erejének örömnapja.
A keresztények júniusban Szent Jánost ünneplik: Jézus előfutárát, az Isten küldöttjét. Szent János mint égő, világító fáklya kivezeti a hívőket a szomorúságból, új hitet adva nekik. Éppen ahogyan a fékezhetetlen júniusi nap tölt el bennünket élettel, erővel és szerelemmel.
Szent Iván éjjelén őseink örömtüzet gyújtottak, mert a leghosszabb napnak és a legrövidebb éjszakának mágikus erőt tulajdonítottak, amely a nőket szépséggel, a férfiakat erővel ruházza fel. Gyógyfüveket szórtak a tűzbe egészségért, házasságjóslást tartottak, szerelmi varázslatokat végeztek. A misztikum és a mágia éjszakáján úgy gondolták, hogy minden lehetséges. Egy napra vagy egyetlen éjszakára elhisszük, hogy nincs határ, nincs akadály és béklyó, semmi sem állíthat meg bennünket.
Gyújtsatok hát tüzet Szent Iván Éjszakáján, gyújtsatok tüzet a szívetekben! Éljetek úgy, mint sosem. Legyetek újra szerelmesek, hiszen minden, ami körülvesz, hasztalan szerelem nélkül. Szeressétek egymást és magatokat, a párotokat, a gyermekeiteket, a szüleiteket, a testvéreket és a barátokat, az idegesítő és a kedves szomszédotokat, a pletykás néniket és a panaszos bácsikat, a reggelente üvöltve dudáló autósokat, a kedvesen mosolygó boltos néniket, a piaci kofákat, az elégedetlenkedve sorban állókat, a murcos kisfiúkat és a rendetlen kislányokat, a hanyag kamaszokat. A házőrző kutyusokat, a kelepelő gólyákat, az illatos kőriseket és hársfákat, a terítőre kiömlött bodzaszörpöt és a pólót befestő olvadózó fagylaltot. A kora reggeli szellőt, a rekkenő delet, a hűvös estét, a csillagos-bolygóvonatos éjszakát. Szeressetek mindent, ami a tietek volt, s amit most a magatokénak mondhattok, s mindazt, ami a tietek lehet vagy akár azt is, amely már sosem lesz az: régi vágyakat, az örök fiatalság ígéretét, a valóra válthatatlan álmokat. Szeressétek a sikereket és a kudarcokat, a könnyeket és a mosolyokat. És öleljetek, simogassatok, csókoljatok, mert a szeretettel sosem szabad fukarkodni.
És még valami: a hónap madara a páva, szétterített tollait gyakran fedezhetjük fel tradícionális szőtteseken. A páva, a pávaszem és a pávatoll már a honfoglalás korában is kedvelt forma volt a népi hímzéseken, szűrökön. A páva mint szimbólum népszerűségét ma is tartja, amely nem csoda: a páva a szerelem és a világmindenség szimbóluma.
Írta: Dr Polgáriné Szilágyi Edit
