Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a blog Olvasóit! Bizonyára sokukban keltett meglepődést, hogy hogyan, mi módon kacsolódik össze a vadászat a ZEMA porcelánékszer életével? Nos, a következőkben igyekszem bemutatni Önöknek a vadászatnak azt az oldalát, amelyet a main- stream média elhallgat, illetve szeretném ezt a rekreációs tevékenységet kiemeli puszta öldöklési vágy tárgyköréből. Igaz, az elmúlt években a vadászok is sokat tettek azért, hogy ez a negatív vélemény sztereotípiává fejlődjön, de remélem, hogy miután végigolvassák írásomat változik a megítélés és a vadászati kultúra szépségét is megismerik.
Ki is a vadász? A jogszabály szerint az, aki a jogszabályoknak megfelelően rendelkezik a szükséges vizsgával, az azzal váltható engedélyekkel és kapcsolódó eszközökkel. Ergo bárki lehet az, viszont, ahogyan nem mindenkinek való autó a kezébe, de megszerezte a jogosítványát, így ez itt is érvényes: nem mindenki való vadásznak, hiába van meg az engedélye, azaz – a szakkifejezéssel élve – érvényes vadászjegye. Bár a tanfolyam részletesen kitér minden vadgazdálkodási területre és a vadászati kultúra egészére beleértve az irodalom és képző- alkotóművészet tárgykörét is, mégis sokan nagyon távol állnak attól, amit gróf Széchenyi Zsigmond e képen fogalmazott meg: „A vadászat vadűzés és erdőzúgás… de több erdőzúgás!” Ha számszerűsíteni szeretnék, akkor a képlet ez: 90 % a vad és az élőhelyének óvása, fejlesztése (vad-, erdő-, és tájgazdálkodás, vadászati kultúra ápolása) 10 % a vad elejtése és „felhasználása” például a gasztronómia vagy a vadbiológia stb. területén. Ebből az arányból is látszik, hogy hosszú az út, sok száz munkával teli óra múlik el, mire abban a néhány másodpercben, percben eldördül a lövés… Kicsoda akkor a vadász? Mint református lelkész vallom, hogy egy igaz(i) vadásznak úgy kell gondolkodnia, ahogyan a következő idézetek bemutatják:
„Önfeledtem járom az erdőt, meg- megállva és áhítattal figyelve a táj minden változását, amely csak fokozza azt a tengernyi gyönyörűséget, amit a Teremtő adott az embernek a természettel, talán gyarlóságának, mulandó voltának vagy küzdelmes életének kárpótlásául.” (Dr. Hányi Károly, 1942)
„Mert az legyen a vadász nemes törekvése, hogy a vadat óvja, kímélje és védje. Vadásszék, mint törvény és szokás kívánja, S teremtményeiben a Teremtőt áldja…” (Otto von Riesenthal, évszám nélkül)
Ebből rögvest adódik a következő kérdés: miért vadászunk- vadásszunk? Ha az emberi oldalról közelítjük meg, a vadászat egy tanulási folyamat… mert nem csak a „jó pap” tanul holtáig, hanem a „jó vadász” is. Ennek kettős az iránya: egyfelől cél a természet, teremtettség csodáinak megismerése, annak az archaikus szimbiózisnak újra értelmezése, miszerint a Teremtő Isten az embert elhelyezte és felruházta a felelősséggel, hogy adjon nevet minden élőlénynek, továbbá művelje és őrizze a rendet (Mózes I. könyve, 2. fejezet). Viszont az eredendő bűn, az édeni lázadás ebbe a működő egyensúlyba is kárt okozott, megjelent a Biblia tanúbizonysága szerint a halál és ezzel egyidejűleg a versenyfutás az idővel… az életidővel. Ez a téma külön is megérne egy blog bejegyzést, de most fókuszáljunk a vadászatra. Másrészt az ember önismereti útja is a vadászat: érzékszervei, fizikuma és szellemi frissessége, egytől egyig megmérettetik.
Térjünk rá a szakmai oldalára, a vadgazdálkodásra. Itt is számtalan tényezőt kell alapul venni, amely terjedelmében is hosszú, ezért megpróbálom röviden összefoglalni. A vad gazdasági potenciál: értéke van, a Magyar Állam tulajdona, nemzeti kincs. A vadászoknak kötelessége ezért nemcsak óvni a vadat, hanem a vele kapcsolatos és akár az általa okozott, például mezőgazdasági kárt is, rendezni. Ahhoz, hogy a vad ne tegye tönkre a kukoricavetést vagy egyéb mezőgazdasági kultúrákat szükséges a vad természetes élőhelyének megőrzése, fejlesztése: több erdő, több rét, több liget. Ebből következik, hogy a táj képe is javul és az életminőségünk is. Ezzel együtt alapul kell vennünk a terület vad- eltartó képességét és a populáció minőségi szabályozása is fontos. Ezt legegyszerűbben a szarvasfélék agancsán lehet bemutatni. Optimális esetben a tökéletes genetikai állapotban lévő egyed agancsai teljesen szimmetrikusak, a fajra jellemző módon fejlődnek. Ha valami torzulás van, az örökletes betegségre utal. Ha engedjük ezt a „hibát” tovább öröklődni, akkor az egész állomány rövid időn belül legyengül és kipusztul. Az idős, öreg egyedek a téli- tavaszi betegségekre erősen hajlamosak, lefertőzik az egyedtársaikat, a végeredmény ugyan az: kipusztul az állomány. Átadhatja a házi állatoknak a kóbor egyedeken keresztül. Nem is folytatom, úgy gondolom értjük: az igaz(i) vadász szomorú kényszerből, a vadvilág érdekében csak azt az egyedet lövi ki és csak annyit amennyi szükséges.
El is érkeztünk a lényeghez, ami tulajdonképpen a gondolatsorom vége is. Sajnos az evolúció- elmélet teljesen eltorzította az ember önképét. Elődeink is csak annyit vadásztak, ami szükséges volt, és ha hiszik, ha nem a barlangrajzok nem valamiféle rituális hókusz-pókuszok voltak, amelyben lemodellezték a vadászatot transzcendens erők számára, hanem a vadászat eredményességét örökítették meg. Korai festőművészet… A vadászat nagymértékben hozzá járult a kultúra fejlődéséhez: a természettudományok elmélyítése, vadábrázolások, festészet, irodalom, komolyzene és még a divat területén is. Ugyanis a vad és az élet iránti tiszteletünket sok féle képen fejezzük ki. Egy rövid kitérőt a divat világába is teszek. A ruházat, túl a kényelmi és funkcionális vonatkozásokon, megadja a vadászat illendőségét is. Apróvad vadászat kapcsán (nyúl, fácán, tőkésre) elvárt (volt) a nyakkendő és zakó viselése. Ruházati kiegészítőként például díszített mandzsetta gomb, hölgyek esetében vadászmotívumos medál, brossok és nem utolsó a fülbevaló vagy a hajfonatkorongok. A gasztronómia területét se hagyjuk ki: különféle vadászmotívumos tálalók, étkészletek és porcelánok és a vacsorához tartozó dressing- code.
Számomra különös megtiszteltetés, hogy a ZEMA porcelánékszer manufaktúra olyan egyediséget hozott a vadászékszerek világába, amely tovább emeli kulturális értékünket. Hiszen nemrég debütált új vadászmotívumos ékszer- kollekciója, amelyet az „Egy a természettel” – Vadászati és Természeti Világkiállítás vásárosnaményi programsorozatán belül is megtekinthetnek a látogatók október 15-ig. A porcelánnak, mint anyagnak nemessége, letisztultsága, az alkalmazott festékanyagok, szín és motívumvilág olyan unikális értéket hozott a vadászat értéktárába, amelyet nemcsak a vadászhölgyek (dianák) csodálnak meg, hanem mi is, férfiak örömmel látunk házastársunkon. Viszont ez az ékszer nemcsak a vadászoknak jelent pluszt, hanem minden természetszerető, természetet kedvelő számára is. A klasszikus mintavilág modern formában hordozza azt a kulturális és nemzeti értékrendet, amely a viselő jellemének tükröződése is egyben. Feleségem szokta mondani: „az ékszert tudni kell viselni”. Meg kell érni rá, hogy méltók legyünk annak az üzenetnek, értéknek a viselésére, amelyet egy- egy ilyen porcelánia hordoz…
Remélem, hogy sikerült – ha csak egy kicsit is – más megközelítésbe helyezni a vadászatot, és gazdagodott az Olvasók ismerete. Mindenkinek Isten áldásával jó egészséget kívánok!
Bodnár- Enyedi Zsolt, református lelkész
az “Egy természettel”-Vadászati és Természeti Világkiállítás vásárosnaményi programsorozatának
kommunikációs referense
