TÖKÉLETES NŐ-vagy minek nevezzelek – 3. rész

Igazából nem szeretem a mesterségesen kreált ünneplést, különösen  a Valentin napot- mert kultúránktól nagyon idegen-, de a Nőnap azért kicsit  más- középeurópaiként hozzá lettünk szoktatva-, de komolyra fordítva a dolgot, mint minden nőnek nekem jólesik az apró figyelmesség az elődeink által kivívott, nagy emancipált világban, hiszen a mindennapok rohanásában ez nagyon könnyen elsiklik.

Számomra mindezen túl leginkább a tavasz érkezését jelenti, amikor, mi lányok a tanulótársainktól-munkatársainktól a kissé esetlen, de kedves szavak mellé a tavasz érkezését jelentő virágot kaptunk és kapjuk. Sajnos a klímaváltozásnak áldozatul eső – még általános iskolában rendszeres- hóvirág már a múlté, de marad helyette sok szép primula, krókusz stb.

Bevallom, szeretem a virágokat, a színeket, mindenhol, minden formájában, -nem hivalkodó módon- legyen az élő virág, festmény, anyag, tárgy stb.

Ez részben nyilván a családi tradícióból is származik, hiszen mindannyian a gyerekkorban megtapasztaltakból  merítünk. Nagymamám nagyon gyönyörűen kézimunkázott, és nem csak az akkoriban oly divatos kalocsai kézimunkákat készített, hanem géppel aprólékosan kimunkált gépi riseliő és madeira hímzés mestere is volt. Kisgyerekként ámulattal néztem, ahogy villámsebességgel járt a tű, zakatolt a gép.

Anyu már nyitottabb volt az egyéb népi hagyományos hímzések iránt, így nekem a „kalocsai, matyó és az úri hímzésen” túli világ is ismert volt. A ZEMA első tradicionális kollekciói is természetesen ezek voltak az ismertségükből is adódóan, de „ a fent vázolt kisgyerekkori tanulmányaimból” adódón  azért Böbike barátnőmnek még jó pár évvel ezelőtt megemlítettem, hogy rengeteg nagyon szép, modern módon is felhasználható tájegységi motívum van a megszokottakon kívül. Persze hamar beláttuk, hogy a fantáziánknak határt szab az fránya eladhatóság.

Teltek az  évek,  a szebbnél szebb kollekciók köre egyre bővült-, amiből néhány nekem is megvan-, de két éve végre elkészült a Sárközi Fekete Kollekció, mely nagyon letisztult egyszerű sárközi motívumokat használja díszítő elemként  egy igazán elegáns, modern ékszeren.

Visszatérve a Nőnapra, sajnos azt gondolom, hogy a nők  emancipációjának nagy ára van ( és valljuk be nem is valósult meg valójában). A munka, hivatás, család mellett azokra régen szokásos, nők által végzett, akár hobbiszinten űzött tevékenységekre, amikre a nagyszüleinknek, szüleinknek, és gyerekkorban még nekünk is még akadt rá idő, manapság nekünk már szinte semmi sem marad, a tradíciók –legyen az ez hagyományos étel elkészítése, varrás, kézimunkázás, kertészkedés-nem adódnak tovább, így mindannyian szegényebbek leszünk általa.

Ui.: Ha hazamegyek, szüleimhez előveszem a „Malonyait”. Gyerekként sokat nézegettem. Sajnos ez sem volt a kezemben legalább 30 éve. Aki eddig nem találkozott vele,  Malonyai Dezső: A magyar nép művészete.