TÖKÉLETES NŐ-vagy minek nevezzelek – 2. rész

Szeretettel üdvözöllek!

Így nőnaphoz közeledve ismét fókuszba kerül a nőiesség témája a különböző médiákban. Ismert és kevésbé ismert emberek beszélnek arról, mit jelent a nő, mitől is nő a nő, milyen a „jó nő”, bla-bla-bla. Nem leszek népszerű, de bevallom, menekülök ezektől a műsoroktól és pánikszerűen elkapcsolok.

Miért is?
Mert talán engem nem érdekel a téma? Mert én olyan magabiztos vagyok e-téren, vagy, mert elértem a „beteljesedettség érzését” mint nő? Esetleg túl racionális vagyok és az érzelmi témák nem érdekelnek? Vagy talán nincs egy percem sem, túl elfoglalat vagyok ehhez? De az is lehet, hogy szuper nőnek érzem magam és nekem egyébként se mondják meg mások?

Dehogy! Nagyon is napirenden van a téma számomra is! Pedig túl elfoglalt vagyok, esetenként nagyon is racionális és kellően magabiztos a saját értékrendszeremet tekintve, és még sosem éreztem magam „szupernőnek” (bár talán ilyen formában nem is vágytam rá), beteljesedett vagy elégedett pedig végképp nem vagyok e-téren.

Ezzel ellentétben nagyon is úgy érzem, hogy mint nőnek, rengeteg új feladatom, új szerepem van, tehát eszem ágában sincs elengedni a témát belső utam során. Sőt, napról-napra jobban tudatosul számomra és egyre nagyobb jelentősége van az életemben. De ez más minőséget kíván tőlem, mint amit a gyorstalpalós felszínes médiaműsorok kínálnak nekem.

Középkorú nőként (49), mikor kevesebb van előre földi életemből, mint amit hátra hagytam (na, ez eléggé racionális :) ) különösen felértékelődött a minőségi gondolatok, cselekvések jelentősége számomra és egyre erősebbé válik az érzelmi, spirituális megélése az élet örömeinek. Felfigyelek számomra fontos dolgokra, informálódom és önkéntelenül tanulok róla, majd értékelem, formálom magamban saját ízlésemnek megfelelően a kapott információkat, végül beépítem az életembe és gazdagodom általa. Szerintem mi nők mindannyian ezt tesszük, legyen szó akár a külső megjelenésünkről, mondjuk a divatról, akár egyéb női szerepeinkről, feladatainkról.

És de jó, hogy mindezt nőként tehetem! Köszönöm Istenem!

Tehát hiszem, hogy a nőiség, a „nőbenlét” megélése nagyon egyedi és nagyon szubjektív dolog. Hiszem, hogy a kérdéssel való foglalkozás egy olyan állandó belső út a nő számára, amely végigkíséri őt egész életében. És természetesen nem csak nőnapkor van jelen, hanem a mindennapjaink szerves része.

Én ezt az utat nem magányosan teszem meg, inspirálódok a környezetemből, útitársént időnként magam mellé veszem azokat a számomra szeretett, tisztelt nőket, akik etalonként állnak előttem valamiért. És nagyon áldott vagyok, mert igen sok nőt tisztelek és kedvelek, ők tényleg példák számomra valami fontos „mozzanatért”. Ehhez azonban én is kellek, mert csak akkor lesznek útitársaim az úton, ha nyitottsággal, szeretettel és elfogadással vagyok irántuk. Én soha nem azt keresem mi az, ami elválaszt, hanem, hogy mi az, ami összeköt pl. a barátnőimmel. És ezt remélem ők is megerősítenék!

Apropó: összeköt! Jelenleg számos szerepem mellé egy új szegődött, hamarosan nagymama leszek. Kavarognak az érzéseim, milyen is a jó nagymama? Mert persze szeretnék „elég jó nagymama” lenni. Nem szuper, nem rendkívüli, csak affajta „egyszerű” jó nagymama. Aztán arra jöttem rá, a jó nagymama olyan, aki átérzi a gyerek helyzetét. Tehát felidéztem a gyerekkoromat, milyen is volt gyermekként létezni.  Mivel elevenen él bennem, nem okoz nehézséget még jobban szeretni magam általa.

Mindent összevetve, ha felveszem a ZEMA selyemcukorka nyakláncomat, ami nagyban hasonlít a féltett gyerekkori üveggolyó gyűjteményemre (mivel golyó is, meg színes is) azt üzenem a világnak, hogy én olyan NŐ vagyok, akiben számos élettapasztalata mellett ott a gyermeki pajkosság és huncutság, tehát állok elébe az „elég jó nagyamama” megmérettetésnek!